Ez kész. És én is kész vagyok. Tudtam, hogy az egész rész csak álom lesz és pont ezért végig élveztem és röhögtem a részen. Szóval nagyon is tetszett. Aztán jött az utolsó pár perc és mindent tönkre tett. Nem hiszem el, hogy Hart Hanson szerint ez volt a tökéletes megoldás a rész és az évad lezárására. Egyszerűen ez nem lehet. Ez kész. Ez az amnézia dolog már réges rég idegesítő dolog. Én például utálom, ha ezt beteszik egy sorozatba, ez maradjon továbbra is szappanopera kellék. De végülis ezt leszámítva tetszett. Tetszett, hogy Hodgins az író és ő narrálja a részt, de Fisher mint szakács, na az is tetszett. Daise továbbra is ugyanolyan bohókás volt, na meg amikor Sweets beszól egy olyat a kihallgatáson, hogy „Csapos vagyok. Gyakorlatilag pszichológus.”, nem is tudom hanyaggyára haltam meg itt. Na meg amikor Angela mondja, hogy nem olyan jó a vizuális képessége. Szóval az ilyen kis elrejtett dolgokon is nagyokat nevettem, mert jó volt egy ilyen „mindenki pont az ellentétje” rész, de vége. Mindegy inkább hagyom. A lényeg, hogy Booth és Brennan imádni valóan aranyosak voltak, és ez volt az első rész amiben Booth nem hívta Brennant Bonesnak. Fura, de végülis jó volt. És hogy kit hittem a gyilkosnak? Nos, hát én Maxet, mert a többiekről nem tudtam elképzelni...
Címkék: bones
A bejegyzés trackback címe:
https://sorozat-world.blog.hu/api/trackback/id/5145547
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
boreeester · http://www.boreeester.blogspot.com 2010.05.07. 16:03:04
egyszerűen nem lehet megunni ezt a részt... :D nem is tudom, hogy már hányszor láttam...:D ez az epizód vigasztal addig, amíg Bren és Booth "igaziból" is összejönnek.. :D én Zack-et is nagyon bírtam, főleg, amikor ellopták a cipőjét, na meg az örök kedvencem, Mr. Nigel-Murry..
Ismeretlen_117918 2010.05.07. 16:52:24
hát igen, leszámítva, hogy kamu volt az egész, teljesen jó részt kaptunk...
bár az utolsó két perce még mindig nem tetszik a résznek...
boreeester · http://www.boreeester.blogspot.com 2010.05.08. 11:43:09
azon én is teljesen kiborultam, még jó, hogy nem kellett négy hónapot várnom utána a folytatásra! :D de a többi teljesen ott volt.. és volt egyszer egy ilyen rész is... kicsit felpörgette a fantáziánkat.. :D
Ismeretlen_117918 2010.05.08. 12:18:56
nem mintha a fantáziánk nem pörgette volna fel magát már előtte is több ezerszer :)
boreeester · http://www.boreeester.blogspot.com 2010.05.08. 18:45:28
jójó.. :D de ez akkor is más, ismerd el.. :D
Ismeretlen_117918 2010.05.08. 19:36:37
más... természetesen más, és jó értelemben értem, de akkor is becsaptak minket akkor, bár élveztük és már elmúlt, de akkor is azt mondták, hogy valós lesz... de azért szeretem :).
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
Utolsó kommentek