Na, igen erre vártam én a legjobban, már durván kicsivel több, mint négy hónapja, de megérte. Úgy értve, hogy indulási résznek okés volt és teljesen ki lett magyarázva a Booth amnéziájával kapcsolatos kérdések is. Bár nem értem miért kellett nekik anno ilyen vég, ha már a nyáron azt mondták, hogy nincs amnéziája és mi is rögtön megláttuk a kezdésből. Bár a Booth-Bones szerelmi száll miatt ez még akár eléggé fontos is lehet. Hiszen Booth - szerintem - már rég tudja/érzi, hogy mit is érez valójában Brennan iránt és ebből azt hittük már mostanában lesz valami, de a fejesek leszóltak, hogy még ne és hát gondolom ez van, ezt kell szeretnünk. Így ez a száll, lóg a levegőben, de azért ne várjunk mostanában befejezést neki.
A többiekkel annyira egyébként nem nagyon foglalkoztunk, de most jött be a képbe visszatérő szereplőt alakító Cindy Lauper, akit én mindig is kedveltem, bár nem igazán az én időmben zenélt, és szerintem tökre hozta a szintet, így nincs okom panaszra.
A nyomozási száll a Lauper által formált jósnőnek köszönhető, aki megmondta a helyszínt és mégse ő volt a gyilkos. Ezt mi mind betudtuk a tehetségének, de Bones nem, hiszen ez antropológiailag lehetetlen lenne. Haha. Szóval a gyilkos egy szemét kurafi volt és minden oké, de azért remélem erősebb folytatás jön…
Értékelés: 4,5/5. (Ha nem lennék elfogult, akkor négyest kapna.)
Utolsó kommentek