Itt ülök a hideg estében, mégsem fázok. Miért is fáznék?
Hisz még ma is látom tisztán, mint egy fekete-fehér filmet, hogy milyen is volt, mikor volt,
ki átöleljen egy rideg téli éjszakán, ki forró csókot leheljen megfagyott ajkamra,
ki a világ leghidegebb helyén is melegen tartotta volna szívem örökre.
De ez már csak egy emlék, egy régi elkopott érzés, ami még így is fénylik.
Mennyi idő eltelt az óta, a világ is más lett.
Én sem maradtam ugyanaz, hisz megöregedett testem tartja fogva fiatal lelkem.
Egyetlen igaz szerelem volt mi, nem is tartott sokáig, s én mégis életem-éltem le benne,
úgy hogy észre se vettem, hogy elmúlt az egész. Már rég nem láttalak, talán már nem is élsz, csak bennem.
Nem tudom mi lett veled, hogy lett-e népes családod, vagy egyedül vagy.
Egy tél volt, de a legszebb mit valaha láttam!
Te is élvezted, éreztem. De vége lett, mint a télnek.
Előbújtak az első virágok, a fák is éledtek.
S te úgy érezted, hogy már nem kell, ki szeressen, vagy egyszerűen csak nem akartad, hogy az a valaki te legyél.
Ó istenem bár tudtad volna, s bár tudtam volna akkor gyerek fejjel, hogy sosem fogok vágyni úgy másnak a melegségére, mint a tiedre,
hogy más csókja, nem bizsergést keltett testem minden egyes porcikájában, hanem éget a fájdalomtól.
S bár lett volna elég erőm, hogy kiálljak érted, értünk, még ellened is küzdenem kellett volna, hogy kellesz nekem.
De nem. Én hagytalak elmenni. Gyávaság volt? Talán, nem tudom.
S hagytam, hogy mást ölelj úgy, mint azt régen velem tetted.
S bár megkerestelek volna téged, évekkel az után, hogy elváltunk.
De nem tettem. Ostobaként inkább éltem tovább, álmodozva, s így vettem el magamtól az utolsó esélyt, hogy boldog legyek azzal kit szeretek.
Hisz akkor már régen tudtam, ó de még mennyire, hogy te vagy az igazi.
S újra eljött a rideg tél, s te nem vagy velem, nem melegítesz, s talán már nem is vagy.
Öreg fejjel bánja meg az ember a hibáit, s csak későn jön rá mi lett volna a helyes út.
Hibáztam. Nagyobbat, mint te akkor. Hisz akkor megakadályozhattam volna, hogyha megmutattam volna, akkor az érzéseim,
vagy csak megpróbáltam volna éreztetni veled a lényed fontosságát számomra.
Hát igen, későn jöttem rá, hogy Szeretlek!
Nevetséges. De talán egyszer valahol elmondhatom neked legnagyobb hibám és te meg tudsz nekem bocsájtani,
de ha nem az se baj, csak újra láthassam legalább még egyszer a mosolygó szemed,
s láthassam benne azt a csillogást, mit régen nem értékeltem.
Címkék: egy hideg teli este
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://sorozat-world.blog.hu/api/trackback/id/tr475145896
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek