Ez is csak egy újabb nap,
Amit nélküled kell átvészelnem.
És sajnos, a neheze, nem a reggel.
Hiába akkor jövök rá, hogy
Érintetlen az ágy, a te részednél.
S hiába akkor kezdődik a nap.

De legyen akárhogy is, felkelek.
Belenézek a tükörbe.
Bármennyire is ilyesztő a látvány,
Újabb karikák a szemem sarkában,
És semmi jele, az utolsó mosolyomnak.
S azt se tudom mikor volt ez utoljára furcsa.

Tovább lépek, és felöltözök.
Nem nézek a te polcodra,
Így is tudom, hogy már poros.
Sietve lépek ki a reggeli forgatagba.
Arra gondolok, valakinek, valahol,
Úgyis jobban fáj valami.

Hiába minden figyelem elterelés,
Nem érdekel más fájdalma,
Amíg az enyém elemészt engem.
De a reggelnek lassan vége,
És még élek,
Még ha nem is hívnám annak

A nap többi részében, várom az estét,
És várom a változás reményét
Hiába tudom, hogy ez nem változhat
Úgysem adom fel.
Így hazafelé is sietek,
De most figyelek,

Hátha valahol belém bukkan,
Az esély a változásra.
Van amit nem éri meg feladni
S talán ez is olyan lesz
Hazaérve,
A zuhany alatt végre csönd vár.

S nincs már más hátra,
Mint újra ránézni az ágyra.
Érintetlen a te oldalad,
Vagyis nem jártál itt.
Talán majd holnap, talán.
Majd holnap ott ébredek ahol te...