Úristen mennyit emlegettem ezt a sorozatot és az Angelt, meg a Charmedet, hogy ez a három sorozat volt, amik elsőként megérintettek és indítottak el a sorozatfüggőség felé. Amit én azóta se bánok. Főleg, hogy az idő mit se ártott ezeknek a sorozatoknak. Na de most nem erről van szó.
A Buffy első évada arról szólt, hogy hogyan ismerkedett meg Buffy és Angel, hogyan szerettek egymásba, és hogyan szerettük meg a lélekkel rendelkező vámpírt (nekem azóta is totál kedvencem). De most komolyan, aki nem zúgott bele az totál idióta. Bocsi.
És ez volt az első alakalom, hogy Buffy megküzdött egy idióta démonnal, aki világvége álmokat dédelgetett, és szerencsénkre Angel segített neki. A többiek itt pedig még annyira nem is voltak lényegesek. Na jó, ez gonosz kijelentés, de az elején tényleg ez a lényeg. Mármint vágjátok.
Buffy, beleszeret a lelkes vámpírba, Angelbe, Angel is belé, majd pedig megmentik a világot az apokalipszistől. Itt szerettük meg ezt is, én legalábbis.
Na szóval az évad végén a nagy végső harc, eléggé gyenge lett, de hisz ez csak az első évad volt. De tetszett, hogy Buffy bajban volt, és megnézhettük az első halálát is, ami jól állt neki abban a fehér ruhában. De mint mondtam megmentette Angel, meg Xander? Furcsa fordulat... De a lényeg, hogy a föld megmenekült és a következő évadban újra megmentheti majd a kedvenc párosom.
(Fúj azok az izék a pokol tornácáról :S. Totál undi volt.)
Amúgy meg külön felhívnám a figyelmeteket a színészi tehetségekre. Többek között Sarah Michelle Gellar nagyszerű Buffy volt, de a lényeg számomra valahogy mindig is Angel volt, mert hogy David Boreanaz totál levett a lábamról, és totál megszerettem (a Bonesban is ő a főszereplő, ami nagyon kedvenc ám). Szóval kettejük miatt szerettem meg a Buffy, a vámpírok rémét. Te miért szeretted?
Értékelés: 4/5.
Utolsó kommentek