Ez a sorozat kihagyhatatlan. Na nem azért mert annyira más lenne mint a többi, vagy hogy annyival jobb lenne, hanem mert van benne valami megfoghatatlan, aminek köszönhetően az ember nem unja széjjel magát azalatt a 40 perc alatt, amíg tart a rész.
Ennyi. Ennyi lenne a titka egy jó sorozatnak? Hogy nem unatkozunk, amíg nézzük. Persze ez manapság már nem hátrány, viszont azért többről van itt szó. És nem a csini arcokra gondolok, hanem hogy a rész végén megdöbbentem. Komolyan. Aztán meg megdöbbentem azon, hogy megdöbbentem. Na jó ezt így inkább nem folytatom, de akkor is jó volt.
A sorozat alap történetét már anno leírtam, így nem teszem megint, főleg, hogy a Nikitáról van szó. Bár anno nekem nagyjából kimaradt, nem is csak nagyjából, de akkor még más világ járt felém, de azért egyszer már mindenki hallott Nikitáról, a bérgyilkosnőről.
Mintha csak halandzsáznék és nem beszélnék a lényegről.
Mármint, hogy ezt a CW most rohadt jól összehozta (10óra alatt kétszer haltam be rajta), bár számomra amúgy is, mert a CW az én csatornám (meg az ABC Family), és csak hébe-hóba nem jön be amit összehoznak, de az nem is számít.
Tudjátok miből érzem, hogy a Nikita első része teljesen bejön nekem? Most épp az, hogy nem tudok írni róla, ami akkor jön elő nálam, ha valami tetszett nekem, úgy igazán...
Tetszett a részben a megdöbbenés. Lehet, hogy sok ember számára nyilvánvaló volt, hogy Alex lesz Nikita belső embere, de én ledöbbentem ezen. És ezen a ponton ez már fel is dobott. A csaj belső jelenetei tetszettek, és minden lépését érthetőnek találtam, de hogy kiderült, hogy minden érzelem az arcán megjátszás volt, az haláli lett. Ez a csavar nekem nagyon tetszett.
Másik tetszetősnek meg itt van Michael (Shane West), aki nagyon aranyos, és jól játszik, és jól is áll neki ez a szerep, és nem utolsó sorban a karakterét is jól összehozták. Szeretem a jófiú-rosszfiú nem eldöntendő kérdést. Most legalábbis úgy látszik, hogy azért van a rosszfiúk oldalán, hogy segítsen a rendszer áldozatain, áldozatok alatt pedig azokat értem, akik belekerültek a rendszerbe. A Division rendszerébe, ahol majd egy év alatt kiképzik őket bérgyilkosoknak. Na nekik próbál segíteni. Vagy nem, ráérünk kideríteni.
És még sok más mindenre ráérünk, ugyanis érzéseim szerint sok minden kisülhet a sorozatból, és ki is fog egy pár, meg aztán a CW-nek ez most úgy is hosszan összefog jönni, így én csak simán hátradőlök a székemben és várom hétről-hétre a meglepetéseket. Jó is az ilyen.
Értékelés: 5/5.
Utolsó kommentek