A Castle viccesen kezdett mint mindig. Nagyjából ennyi. Na jó nem csak vicceltem, de annyira sok mindent nem tudok most megemlíteni. Persze oké az elejétől a végéig voltak vicces jelenetek, amik nekem tetszettek és nevettem is, de ez már eléggé szokványos a Castle részekben.
Bár ezt nem sorolnám a szokványos részekhez. Ugyebár évadkezdet volt, így erre valami jót kellett összehozniuk a készítőknek. Így egy durva kezdés után (amikor is eljátszották, hogy Castle és Beckett egymásra lő), jött az hogy Castle gyanúsított volt, aztán gyorsan eldöntötték, hogy nem is. És végül azt is hagyták, hogy Castle segítsen a gyomozásban nekik.
Mert hogy az elején azt nem is hagyták neki. Mert haragudtak rá, hogy nem hívta fel őket, hogy visszajött a városba és csatlakozna hozzájuk. A két nyomozó pasi, Esposito és Ryan, pedig látványos lelki sérüléseket szenvedtek, hogy Castle nem rohant vissza hozzájuk. Aranyosak voltak, szóval már várom azokat a részeket, amikből róluk több infót tudunk meg.
A részben lévő gyilkosságok egész jók voltak, és tetszett, hogy szavak nélkül, de mutatták, hogy Beckett is eléggé vágyik Castle társaságára, míg az első évadban és talán a 2második évad első felében, mindvégig azt sugallták, hogy nem vágyik rá. Oké, már akkor is tudtuk, hogy kedveli, meg feldobja ha ott van, de ez most jobb volt. Mindenképp.
Évadátívelő szálnak meg tippem sincs. De talán ideje várnunk egy Castle-Beckett csókra :).
Értékelés: 4/5.
Utolsó kommentek