Fura lenne a könyvsorozat második részénél kijelentenem, hogy minden bizonnyla ez szól a legjobb karakterről, de én ezt érzem. És nem véletlenül, mert ez a könyv Rhageről szól, aki egy nagyon jól kitalált karakter, nem csak azért mert nagyon helyesnek írta le Ward, hanem mert egy rendkívülien összetett karakter, akit rögtön zseniálisnak találtam. És bele is estem!
De nem is kicsit. Rhage szőke és annyira helyesnek írta le Ward, hogy a szívem már akkor is nagyokat dobban, ha csak eszembe juttatom, de pluszba még elkezdte becézni Hollywoodnak, és olyanok becézték úgy, akiknek muszáj voltam hinni :).
Na de térjünk a lényegre, vagyis a könyvre. Természetesen ez is elsöprő szerelemről, és nagyon hatásos szexről szól. Eléggé hatásosról!...
Még pedig a szerelem előtt arra térnék ki, hogy miért is összetett karakter Rhage. Mert megátkozta az Őrző, hogy a lelke kétségek között sorvadjon, és ha olyan a helyzet akkor előtörjön belőle a szörny. A konkrét szörny, ami ugyancsak zseniálisan van megoldva.
Aztán egyszer csak megismerkedik Maryvel, aki iránt rögtön érezni kezdi a vágyat, majd kialakul mindkettőjükben az a szerelem, aminek a hatása alatt mindent megtennének egymásért. Olyan hihetően...
Nem is folytatom a körül írást, csak ajánlom. Mert mint mondtam Ward remekül összehozta ezt a részt, és én imádom. AZ egészet, úgy ahogy van! Csak ajánlani tudom, és remélem sokan elolvassátok, mert ez egyszerűen remek és imádni való. Főleg Rhage!
Értékelés: 5/5.
Utolsó kommentek