Ha nagyon kötözködni akarnák, és kritikusan állnék hozzá, akkor azt mondanám, hogy bizony ez a film sok sebből vérzik. Viszont nem leszek gonosz, mert sajnos az alapanyag vagyis a könyv már adott volt, így nem lehetett annyira szabadon alkotni, de talán mégis meg lehetett volna kicsit spékelni az egészet.
A célközönség ismét a Twilighton felnövő tiniközönség, illetve a még csak érlelődő tinik. Ezzel valószínűleg már el is mondtam, hogy milyen filmre lehet számítani,de halkan megjegyezném azért jobb ez mint a tvájlájt.
Ha nagyon kötözködni akarnák, és kritikusan állnék hozzá, akkor azt mondanám, hogy bizony ez a film sok sebből vérzik. Viszont nem leszek gonosz, mert sajnos az alapanyag vagyis a könyv már adott volt, így nem lehetett annyira szabadon alkotni, de talán mégis meg lehetett volna kicsit spékelni az egészet.
A célközönség ismét a Twilighton felnövő tiniközönség, illetve a még csak érlelődő tinik. Ezzel valószínűleg már el is mondtam, hogy milyen filmre lehet számítani,de halkan megjegyezném azért jobb ez mint a tvájlájt.
A sztori annyiból állna,hogy vannak ezek a bizonyos idegenek,akik Lorien bolygóján éltek,mindaddig amíg azt a mogok el nem pusztították. Kilencüknek sikerült megmenekülni,de persze a mogok nem állnak le,addig míg meg nem ölik mindegyiküket. Az első hármat már sikerült megölniük,most pedig Number Fourt célozzák be. A srácnak az egész élete abból áll,hogy menekül,de végül megunja és úgy dönt , hogy szembeszáll a csúnya kis mogokkal,és persze nagy szerepe van ebben a döntésben annak is, hogy a srác szerelmes lesz,és már csak azért is nem akar újra bújkálni.
Először azt hiszem kezdeném azzal,hogy mi nem tetszett a filmben. Vegyük mindjárt a szerelmi szálat,ami szerintem nem volt rendesen kibontva,levezetve. Ugyanis mindössze 15 perc telik el a filmből,de főhősünk már nyakig szerelmes,plussz a csaj is odavan érte,és mindjárt akkor járogatni is kezdenek. Number Four részéről még valahol meg is értem,hogy hirtelen szerelmes lesz,de a szerelmi szál akkor is túlságosan hitetlen,szóval első rosszpontként ezt tudnám említeni. Másodszor a forgatókönyv is túlságosan összecsapott volt. Nem mindenre szántak elég időtt, volt hogy csak átsiklottunk a dolgok felett,pedig voltak olyanok,amiknél lehetett volna kicsit időzni és voltak olyanok is amiket teljesen ki lehetett volna hagyni a filmből. Példa gyanánt a végén amikor kiderült mi is az a kamionban hurcibált szörnyeteg, aminek én nem tudom mi lehetett a szerepe,mert Number Four megölésére ott voltak a mogok. Egyébként pedig az a valami látvány szempontjából is elég ocsmányra sikeredett,valahol godzilla és a Gyűrűk urából ismerős ork (ami Móriában volt) keresztezésének tudom be őt.
A főgonoszok a mogok is kellően idiótán sikeredtek,félelemkeltés szempontjából nálam nem találtak be,és amikor megszólalatak csak enyhén voltak nevetségesek.
Valamint még a forgatókönyvhöz tartozik az is,hogy szerintem ki lehetett volna jobban fejteni ezeknek az idegeneknek a háttértörténetét,mert ezzel kapcsolatban igencsak szűkmarkúan bántak.
Ami viszont a film jó oldala,hogy azért az akció jelenetek egész jól meg voltak koreografálva. Number Four is kellően tökös volt az erejével,bár mikor a kezével úgy lőtte ki azt a valamit,nekem állandóan Dragon Ball jutott róla eszembe. De legtökösebb szereplő egyértelműen Number Six volt. Hozzá fűződik az egyik kedvenc jelenetem ,mikor felrobbantja a házat és a tűzben sétál,közben pedig a Rolling in the Deep megy a háttérben,az valahogy nagyon megragadt az emlékezetemben. Valahol nem lett volna rossz összeboronálni őt a négyeskével,de ahogy azt megtudtuk , ezek az idegenek mindössze csak egyszer lesznek szerelmesek.
A soundtrack is az egyik erőssége a filmnek,sikerült javarészt eddig számomra teljesen ismeretlen előadókat beválogatni,de pont ettől jó.A film vége azonban megint el lett tolva,mert túlságosan befejezetlennek hatott. Na persze mivel könyvben van folytatás, így filmben is valószínűleg azért kapott ilyen véget,hátha jön a 2.rész. Persze minden a bevételtől függ,de ha lesz folytatás,akkor azért azt is megnézzük.
Értékelés szempontjából gondban vagyok, a környzetemben a legtöbben maximálisan pontozták,én azonban hiába szeretném nem tudok rá annyit adni,mert nem tudom elfelejteni , hogy voltak gyenge részei,így azt hiszem ez nálam egy 3.5/5.
Utolsó kommentek