Visszatért a Nikita. Én pedig örülök itt össze-vissza. Én nagyon vártam vissza a sorozatot, és bár nem volt annyira erős a történet, mint amit reméltem, hogy kihoznak belőle, de azért tetszett. Sose hittem volna, hogy a rész végére olyas valaki mondata marad a fejemben, mint akié, ugyanis vele szinte sosem foglalkoztam. Őt egy olyan alappillérnek tartottam a sorozatnál, hogy nem is hittem volna, hogy erre fele hozzák el a karakterét. Ő pedig Birchoff, aki külön kijelentette, hogy szeretné, ha a Division tudná, hogy ő nem dolgozik együtt Nikitáékkal. Persze ezt kicsit furán intézte el. Szakadok rajta.
Valamint ez a rész amolyan újrakezdés érzést keltett bennem. Nikitát ugyebár már nem a bosszú élteti, sőt fél a fekete dobozon talált infókat használni. Vagyis nem a fél a legjobb kifejezés erre, inkább nem akarja, hogy minden kiderüljön a dobozról, mert az talán túl sok mindenkit ölne, meg és nem feltétlenül a Divisiont csinálnák ki.
A Divisiont pedig Amanda irányítja, bár ő számomra még mindig sötét folt. Olyan keveset mutatnak meg belőle igazán, hogy semmit se tudok róla. Valamiért érdekelne a múltja, hogy ő mégis hogyan került oda, vagy el bírnám viselni, ha kiderülni, hogy van egy szeretője, esetleg volt egy, aki Birchoff volt. Na az durvás lenne. Imádnám!
Percy pedig nem halt meg. Én miért is hittem azt, hogy kinyírták? De talán jobb ez így, ugyanis kapott magának egy kis üvegcellát. Totál luxus. Se napfény, se társaság, se futás. Szerintem nem tudják a Divisionnál, hogy így megfog hízni a fogjuk, főleg hogy kaja elvonást nem kap. De mint kiderült azért tartják, hogy néha infót tudjanak belőle kiszedni. Ki hitte volna, hogy most ő lesz a mi kis élő fekete dobozunk.
Végül pedig megemlíteném Alexet, aki kicsit most egy gyenge kiadásos Bosszús Nikitára emlékeztet. Csak neki a dolgok még nem fekszenek annyira. De majd belejön a csaj, az évad végén meg biztos megöli azt aki megölette az apját, megkapja a cégét, és aztán mit is kezdenek vele? Persze tudom én a készítők majd túlbonyolítják és megoldják ezt, én pedig most májustól pedig azért izgulok, hogy a CW berendelje a sorozat 3. évadát, mert enélkül a sorozat nélkül unalmas évek elé néznék. Hát na, hiába van jobb és amit jobban szeretek, azért én imádom, hogy van nekem egy Nikita című sorozatom, és most nem akarom elveszteni. Ha megakar szabadulni valakitől a CW, nos az legyen a Supernatural!
Értékelés: 4/5.
A bejegyzés trackback címe:
https://sorozat-world.blog.hu/api/trackback/id/tr525147850
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek