A Gossip Girl-el úgy vagyok,hogy immáron két éve nincsen semmilyen elvárásom az irányába,és két éve próbálom magamat rávenni arra,hogy itt volna az ideje kaszálni. Valamiért azonban mégsem megy,és talán nem is bánom így a 5x01 után,ami nem volt kiugróan nagyszerű,sem unalmas, viszont elmegy a limonádé kategóriában.
Idén a tavalyihoz hasonlóan New York mellé kaptunk még egy várost,nevezetesen Los Angeles-t. Ugyebár a tavalyi párizsi kiruccanás mit sem javított a sorozat minőségén,ellentétben a Los Angeles-i légkör egész jól passzol New York-hoz.
Az 5x01 kapcsán üdítő volt azt látni,hogy végre minden egyes karaktert próbálnak száz százalékosan kihasználni,nem pedig csak lógnak a levegőben. Serena karakterénél megszokhattuk az állandó nyávogást és siránkozást,hogy mégis mi értelme van az életének,itt azonban már kaptunk egy valamivel szerethetőbb karaktert. Nate volt az egyik olyan szereplő,akivel láthatóan nem tudtak mit kezdeni az utóbbi időben,itt azonban ő is kapott valamiféle szálat,ami bár első blikkre nem tűnik túl izgalmasnak,de fejlődőképes lehet. Chuck karaktere kicsit érdekes fordulatot vett,bár azt már megszoktuk,hogy a rossz fiú Chuck teljesen eltűnt,de érdekes lesz megfigyelni,hogy milyen irányba halad majd tovább. Blair és Dan,akiket a végére hagytam,ők voltak azok akiket jó lett volna együtt látni,idén pedig be is jöhet,hisz Dan láthatóan eléggé odavan Blair-ért.Remélem kifogják használni ezt a szálat,ugyanis tavaly amilyen szépen elkezdték,olyan sután véget is vetettek neki.
A tavalyi évad nem valami nagy cliffhangerrel ért véget,a fő kérdés az volt,hogy vajon ki is lesz terhes? Ezt a készítők elég frappánsan oldották meg,bár oké,hogy úgyis tudtuk,hogy kinek lesz babája,de egyértelmű választ csak az epizód végére kaptuk meg.
Történetileg igazából csak belecsipkedtünk mindenki karakterébe,megkaptuk az irányokat,hogy mégis ki merre fog tovább haladni. Simán mondható,hogy átlagos volt,de valahol mégsem volt annyira unalmas,mint eddig.
Az epizód egyik jó momentuma volt,hogy nem volt tele drámázással,néhol poénosra vették a figurát,de volt,hogy kissé túlerőltették a dolgokat,főként ez a boruljunk egymás nyakába dologgal.
Értékelés:3/5
Utolsó kommentek